Menü Bezárás

Újdonság a piacon – masszív nyomott fatábla kültérre is! Garanciával!

Rengeteg energiát fektetünk új technológiák kidolgozásában. A cégünknél több mérnök és szakember dolgozik, de igény esetén külsős laborokkal, műhelyekkel is együtt dolgozunk, hogy egy-egy problémakört kidolgozzunk.

2013-ban így dolgoztuk ki a tükör ezüst papír digitális nyomtatását:

Egy pár évvel ezelőtt kidolgoztunk egy olyan UV védett, karcálló táblás alapanyagot, aminek a fa magja adja a kedvező fizikai tulajdonságokat (mérettartó, nagy szilárdságú, viszonylag könnyű), és egy olyan bevonatot sikerült kifejlesztenünk, amit tökéletesen tudunk UV technológiával nyomtatni. Ezen termékünket 3-CPO után szabadon PRCWP-nek neveztünk el: Nyomtatható-Érdes-Kompozit-Fa-Tábla. A felületét érdesnek képeztük ki, hogy a komolyabb igénybevétel során keletkezett apró karcok ne látszódjanak meg rajta. Ez a technológia tökéletesen működik azóta is.

Szeretjük a fát, mivel az erezete különlegessé teszi az összes olyan terméket, amit belőle csinálunk. A PRCWP esetén a külső héj teljesen lefedi a fa erezetét. Szerettünk volna egy olyan költséghatékony PRCWP-hez hasonló terméket, ahol látszik a fa erezete és a nyomat egy erősebb védelmet kap.

Jelentem sikerült. Megtartottuk a famagot, így a fa összes kedvező tulajdonságával számolhatunk. A nyomat a farostok közé kerül, és erre visszük fel a bevonatot, amely tökéletesen átlátszó és a felületét érdessé alakítottuk ki, hogy a nagy igénybevétel során se látszódjanak rajta az apró karcok.

A folyamatos innováció rengeteg energiát emészt fel, de megéri, mivel olyan újdonságokat tudunk az ügyfeleinknek kínálni, amit addig a piacon nem tudtak elérni. Ez által ők is új termékeket tudnak fejleszteni vagy javítani a meglévő termékeiket.

Mihez ajánljuk?

Elsősorban nagy igénybevételnek kitett kültéri felületek kialakítására pl. sportpálya palánk, asztal felületek, ülő felületek, bútor gyártás, falburkolat, kültéri tartós displayek, játszótéri játékok stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.